Ha már regisztráltál a SKM weboldalán, akkor ugyanazzal az e-mail címmel és jelszóval itt is beléphetsz!

E-mail cím:
Jelszó:

vagy

0 0 0 1 8 0

A Simsonális az elmúlt években Közép-Európa egyik legnagyobb kismotoros rendezvényévé nőtte ki magát. 2003 óta, minden nyáron összesereglik a sok kis Simsonos, hogy együtt töltsön el egy hosszú hétvégét. Ahogy az idősebbek, úgy a fiatalok is jól érezhetik magukat, hiszen a Simsonális mondjuk úgy, félúton van a rendes nagymotoros találkozó, és a napközis tábor között. Ennek szellemében igen változatos programokat kínálunk, aminek fő vonala ez évben a Szocialista Táborozás lesz. Az elmúlt években nagy sikert aratott koncepció szerint igyekszünk minden versenyszámban megjeleníteni a szocialista kempingezés mindennapjait. Az elmúlt nyolc évhez hasonlóan, idén is igyekszünk a kedvetekben járni, a kellékeket mi visszük, a jókedvet viszont Nektek kell!

 

Ahogy az lenni szokott, idén is csütörtökön zajlanak a csapatok vonulásai, így van idő rendesen letáborozni, feltérképezni a környéket. A pénteki napon már reggeltől indulnak a programok, így tényleg célszerű csütörtökön megérkezni, ha nem akarsz lemaradni semmiről. Ha az idő is nekünk kedvez - és miért ne tenné? -, úgy az eddigi legjobb Simsonos találkozó elé nézünk!

 

Ha szeretnél valamelyik csapattal együtt érkezni, tekintsd meg a Vonulásokat, és válaszd ki a neked legjobban tetszőt. A helyszínről és a konkrét promramlistáról információt felül, a megfelelő menüpontban találhatsz.

 

 Jegyárak:

Belépők árai Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
Klubtag Nem klubtag Klubtag Nem klubtag Klubtag Nem klubtag Klubtag Nem klubtag
Egynapos belépő (este 20h-ig) 500 Ft 800 Ft 500 Ft 1000 Ft 500 Ft 1000 Ft 500Ft 1000 Ft
Egy napos belépő, 1 éjszakával (de. 10h-ig) 1500 Ft 2300 Ft 1700 Ft 2500 Ft 1700 Ft 2500 Ft 1000 Ft 1800 Ft
Két napos belépő, 1 éjszakával 2000 Ft 3300 Ft 2200 Ft 3500 Ft 2200 Ft 3500 Ft    
Belépő végig 3500 Ft 5000 Ft 3000 Ft 4500 Ft 2500 Ft 3500 Ft 1000 Ft 1800 Ft
Kedvezményes uszodabérlet végig 1600 Ft 2000 Ft 1200 Ft 1500 Ft        

A rendezvényre mindekit szeretettel várunk, legyél a Simson Klub Magyarország tagja, vagy csak érdeklődő, csupán a belépő árában lesz különbség. Nem kötelező Simsonnal érkezni, de ha próbára akarod tenni magad a versenyszámokban akkor muszáj lesz. Ha netán nem vagy biztos a Simsonodban, kérj segítséget a klub fórumán: www.simson.hu . Ne félj attól, ha nem találsz magad körül barátokat akikkel eljöhetsz, itt biztos mindenki örömmel fogad majd, és új cimborákra is lelhetsz. S ha netán nem akarnak elengedni, nyugodtan elhozhatod az egész családot, sokan tesznek így, és mindig kellemes élmények emlékével távoznak.


Figyelem! Az egynapos belépők aznap 20h-ig érvényesek. Az éjszakát is magában foglaló belépőt megváltók számára délelőtt 10 óráig kell elhagyni a tábor területét! Akár egynapos belépőt kérsz, akár egy naposat és éjjszakásat, vagy más egyébet, be kell fizesd a teljes, időtartamra vonatkozó árat (Belépő végig). Erről igazolást kapsz, és ezt a pénzt letétbe helyezzük. Távozásodkor visszakapod a letétbe helyezett összeget, a rád vonatkozó belépő árával csökkentve. Azért kell ezt így csinálnunk, mert másképp nem tudjuk ellenőrizni azt, hogy ki meddig marad a napijeggyel. Tehát ha csupán 1-2 napra jössz, kérlek készülj a letéti összeggel is, máskülönben nem tudunk beengedni.

A napijegyes résztevők korlátlanul részt vehetnek bármely versenyen, programon, ám 20h-ig el kell hagyják a rendezvény területét, máskülönben azt a napot éjjszakával kell számoljuk. Az egynapos belépődijjal egy TYVEK karszalag jár, míg a többnapossal egy elegáns szövet karszalag, amit elrakhatsz emlékbe. A belépéskor a motorod kap egy sorszámot, amivel a versenyeken indulhatsz.

A programokra való jelentkezés a honlapon, csak tájékoztató jellegű, a versenyekre a nevezéseket a helyszínen kell leadni. Viszont ha már most tudod, hogy mire akarsz eljönni, kérlek iratkozz fel, nagy segítség ez a szervezőknek.

További információ: Báhidszki Márton, 06 20 330 3969

a Simson Klub Magyarország csapat